Szupersztárok B projektje

 

 

Amikor 2012-ben megjelent a Napos Oldal, a világ filmrajongói egy emberként sóhajtottak fel: megvan az új eszményi szerelmespár!

 

Jennifer Lawrence és Bradley Cooper Oscar jelölésig jutottak, és a lány meg is kapta a szobrot. És a nézők fogadkoztak, hogy jöhetnek az újabb sztorik, szépen sorban. De azt szinte senki nem tudta, hogy máris forog a páros következő filmje: a Serena. Méghozzá azért, mert a női főszereplő beprotezsálta Coopert a moziba.

 

Ami viszont, mintha elátkozott lenne, több mint két évet csúszott a bemutatója. Kezdődött azzal, hogy 2010-ben a regény az élén állt annak a listának, amelyből az olvasók szeretnék, ha film készülne. Aztán Darren Aronofsky és Angelina Jolie vette kezébe a projektet, ám miután ők visszaléptek érkezett a sikerpáros, és Susanne Bier, aki maga is rendezett már Oscar díjas filmet, az Egy Jobb Világot.

Azonban hiába a jó stáb, a szerencse csak nem fordult a film felé: a Prágában forgatott felvételekről kiderült, hogy utószinkronizálni kell őket. Lawrence azonban épp az Éhezők Viadalát forgatta, ahonnan egy napra kikérni többe került volna, mint a film teljes költségvetése. Emiatt aztán tovább csúszott a mozi, amelyet így 2014-ben mutattak be a londoni filmfesztiválon. A közönség nem igazán lelkesedett a látottakért, így majd egy év múlva 2015 márciusában került a moziba az USÁ-ban a film, hozzánk pedig júniusra ért el.

És hogy miért nem szerették Londonban? Talán mert hiába a nagy nevek, nem igazán lehet tudni, hogy a Serena mi szeretne lenni. Sok szálon indul el a cselekmény, olyanokon, amelyekből mind-mind lehetne egy jó kis mozit kreálni, de fájdalom: a lehetőség benne is marad a filmben. Nem botrányosan rossz a Serena, csak éppen ezektől a nevektől többet, jobbat várna a néző. A Napos Oldal szintje tehát nagyon messze, de ami nagyobb baj az, hogy aki ezt a filmet látja előbb, talán el sem hiszi, hogy ott milyen csodára képes a két színész. Persze fordítva még rosszabb.

Ha van kedve a 20. század eleji társadalmi drámába oltott szerelmi krimit nézni, ahol Jennifer Lawrence gonosz is, meg nem is, akkor a Serena pont az Ön filmje. Minden más esetben csak óvatosan fogyasztható!

 

Kritika

Tökéletes Hang 2.

A Bellák újra énekelnek

 

2013-ban mutatták be nálunk a Tökéletes Hang című tinimusicalt, ami tökéletes meglepetésre több, majdnem 10x-es hasznot hajtott készítőinek, és tökéletesen eltalálta a fiatalok izlésvilágát. …

tovább…

Kritika

A VISSZATÉRŐ

Leo kikaparta

 

Itt a film, melynek kapcsán úgysem emlékszünk másra, mint hogy végre Leo megkapta érte az Oscart. …

tovább…

Kritika

LOGAN

Tökéletes befejezés

 

Ryan Reynolds az akinek a legtöbbet köszönhet a Farkas. …

tovább…

Kritika

Jurassic World

Dínóvész – keményebb, mint valaha

 

1993-ban hihetetlen siker volt világszerte Steven Spielberg mozija a Jurassic Park. …

tovább…

Mozipáholy (c)2015

Készítők: Kalácska Gábor, Vastagh Zsolt (Zsoc)

Elérhetőség: info@mozipaholy.hu