Adam Sandler paraváltozat

 

 

Emlékszik még az 50 első randira? Drew Barrymore és Adam Sandler 2004-es komédiájában az adta a fő poént, hogy Lucy a főszereplőlány minden nap elfelejtette az összes emlékét.

 

Ott persze csupa kedves ember vette körül, és fel sem merült az emberben, hogy mi történne, ha kicsit másképp alakulnának a dolgok. Eltelt 10 esztendő, és 2014 októberében mozikba került az Amnézia, S. J. Watson addigra világhírűvé vált regényének filmváltozata, ahol nem ilyen jókedvű a világ.

 

A történet szerint Christine hasonló problémával küzd, vagyis minden éjszaka törlődik a memóriája, méghozzá, ahogy a férjétől megtudja egy autóbaleset miatt. A probléma csupán annyi, hogy amint a férj elhagyja a házat, egy telefonhívás érkezik, ahol egy magát pszichiáternek nevező férfi egészen más történetet ad elő.

Christine egy támadás áldozata lett, amelybe majdnem belehalt. Ahogy egyre másra jönnek elő az emlékfoszlányok egy dolog egyre biztosabb: a két férfi közül valaki hazudik. Hogy ki, a történet folyamán többször változik, hiszen ahogyan a főszereplő, úgy a néző sem lehet benne biztos, hogy amit most hall az a tökéletes igazság. A három főszereplő Nicole Kidman, Colin Firth és Mark Strong egyfajta furcsa szerelmi háromszögben mozog, ahol a nő éppen abban a férfiben kénytelen bízni, akinek a társaságában van.

És az sem biztos, hogy azok az információk, amiket felderít, vagy visszajönnek vele maradnak reggelre is… Az Amnézia remekül adagolja a feszültséget, de annyira, hogy Adam Sandler valószínűleg a körmét harapdálná az idegeskedéstől.

A fiatal rendező Rowan Joffe, akinek ez az első komolyabb filmje kiválóan irányította a sztárokat, így remekül épül fel a cselekmény, még úgy is, hogy közben a néző fejében végig ott motoszkál a kérdés: vajon ez tényleg igaz lesz?

A válaszért mindenképpen meg kell, hogy nézze az Amnéziát, amit én egyébként is tiszta szívből ajánlok.

 

Kritika

X-MEN - APOKALIPSZIS

Isten és a génhibák

 

Hány bőrt lehet lehúzni még az X-Menről? Meddig bírja Hugh Jacman izommal a bevetéseket? …

tovább…

Kritika

Holnapolisz

George Clooney megmenti a világot

 

Hová tűnt George Clooney? …

tovább…

Kritika

MIELŐTT MEGISMERTELEK

Zsebkendőgyilkolás profin kivitelezve

 

Hogyan dolgozzunk fel egy romantikus sikerregényt? …

tovább…

Kritika

Bosszúállók: Ultron Kora

Tökéletes filmélmény!

 

2012-ben a Marvel univerzum elkészítette az addigi képregény-filmek koronaékszerét, a Bosszúállókat. …

tovább…

Mozipáholy (c)2015

Készítők: Kalácska Gábor, Vastagh Zsolt (Zsoc)

Elérhetőség: info@mozipaholy.hu